Gyászhír

2021. március 23.

 

Tisztelt Sporttársak!

Szomorú kötelességünknek teszünk eleget, amikor értesítünk benneteket, hogy DR. FÖLDVÁRI BÉLA az Olajos Tekeklub versenyzője, elnökhelyettese, csapat intézője, 2021. március 8-án, életének 66. évében a COVID járvány okozta súlyos betegségben elhunyt.

Sporttársunk a Rákoshegyi Vasutas SE. színeiben kezdte el a teke versenyzést 1991- ben, amikor újraindult a tekeélet Rákoshegyen. Bár korábban atletizált, asztaliteniszezett, könnyen elsajátította a sportág alapjait, s stabil kezdő ember lett a csapatban. Nemcsak sportolóként vett azonban részt az egyesület életében, hanem – hasznosítva jogi végzettségét – közreműködött az elnökség munkájában. Béla 2008-ban átigazolt az Olajos Tekeklubba, ahol az akkor újonnan feljutott NBII-es csapat szervezését, vezetését látta el nagy lelkesedéssel, egészen a megbetegedése előtti utolsó napokig. Ennek eredményeképpen a Klub stabilan megvetette a lábát az NB II-ben.

Mindvégig fáradságot nem kímélve végezte az intézői feladatokat, miközben aktív játékos, és versenybíró is volt a budapesti és országos bajnokságokban. Ezt a feladatát is színvonalasan, közmegelégedésre látta el.

Rendkívül sikeres sportpályafutás, gazdag eredménylista áll mögötte a bajnokságokban, és az évek során szervezett kupaversenyeken is. A pályán mindvégig hatalmas küzdő, és rendkívül sportszerű ellenfél volt. Hiányozni fognak a jótanácsai, amivel minket, csapattársakat versenyzés közben ellátott.

Emellett jutott energiája arra is, hogy a Budapesti Tekeszövetségben elnökségi tagságot vállaljon.

Halálával nagy űrt hagyott maga után. Személyében egy igazi sportembert veszített el a tekesport. Csapattársaival, de a versenyek során ellenfeleinkkel is sportszerű emberi kapcsolatba került. Emlékét méltóképpen megőrizzük.

 

Sporttársunkat 2021. április 7-én 9 órakor búcsúztatjuk a Pestszentlőrinci temetőben.

 

Rákoshegyi VSE, Olajos Tekeklub