Gyászhír - Gyászolnak a zalai tekések

2021. január 25.

 

Tisztelt Sporttársak!

Szomorú hírt kapott a zalai teketársadalom még az elmúlt év végén, hiszen 65 esztendős korában elhunyt Horváth Károlyné a ZTE,majd később a ZTE-ZÁÉV TK versenyzője.

A sportágon belül csak Tiniként becézett tekézőtől január 22-én, a botfai temetőben vesznek végső búcsút. Horváth Károlyné hosszú éveken át erősítette az egerszegi női tekecsapatot és nagy része volt neki is a ZTE-ZÁÉV sikereiben. Az NB II-ből indulva vele jutott fel az együttes a legmagasabb osztályba, a Szuperligába, ahol közreműködésével egy ezüst- és egy bronzérmet szereztek.

Horváth Károlyné ezen túlmenően a zalat tekesport első felnőtt egyéni női bajnoka volt. Játékos korában is foglalkozott már edzőként fiatalokkal, majd az aktív versenyzés befejezése után is folytatta a felkészítőmunkát. Családjában, munkahelyén és a sportpályán is összetartó személyiség volt. Igazi sportembert veszített el a zalai tekesport.

 

Emlékét fájó szívvel őrizzük!